Pages Menu
Menü
Megtartottuk a Tantárgyháló 2018/2019 verseny döntőjét

Megtartottuk a Tantárgyháló 2018/2019 verseny döntőjét

2018. december 14-én, pénteken került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az Új Kép folyóirat Tantárgyháló versenyének döntőjére. A rendezvény egyben a folyóirat XXI. tanulmányi versenyét jegyezte. A döntőbe jutásért az általános iskolai csoportban 26 pályamunka és 44 tanuló versenyzett, míg a középiskolások csoportjában 30 tanuló vett részt és 20 pályamunkából válogathattunk.

A zárórendezvényre mindkét csoportban a legjobb 10-10 pályamű szerzőit és mentortanárait hívtuk meg. A több mint 60 főt vendégül látó esemény résztvevői Adáról, Bezdánból, Magyarcsernyéről, Magyarkanizsáról, Muzslyáról, Oromról, Oromhegyesről, Óbecséről, Szabadkáról, Topolyáról, Zentáról, Zentagunarasról és Zomborból érkeztek. A Tantárgyháló harmadik fordulójában 2 újabb feladat várt a versenyzőkre: kutatásuk rövid bemutatása, majd az arról szóló beszélgetés a versenybizottsággal. A közönség izgalmas tudományos, helytörténeti, művészi tartalmakkal, rendkívül eredeti prezentációs megoldásokkal gazdagított előadásokat hallgathatott végig. A versenybizottság munkájában Arnold Ildikó magyartanár, Balassa Piri Diana fizikatanár, Béres Zoltán matematikatanár, Burnać Gordana földrajztanár, Búcsú Ottó műszaki tantárgyak oktatója, dr. Hózsa Éva magyartanár, Korom Gabriella kémiatanár, dr. Mészáros Zoltán történelemtanár, Miskolci Nyilas Izabella biológiatanár és Soós Edit biológiatanár vettek részt. A résztvevők oklevelet, Tantárgyháló logóval ellátott bögrét, adventi mézeskalácsot kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő versenyzőket és tanáraikat az előzőek mellett pénzjutalom is megillette. Mindkét csoportban közönségdíjat is osztottunk, amelyet a hallgatóság szavazatai alapján ítélt oda a zsűri. A közönségdíjasokat könyvvásárlási utalvánnyal jutalmaztuk. A versenybizottság különdíjakkal is illette a különböző szempontokból kitűnő páyázókat.

Köszönettel tartozunk a verseny támogatóinak: a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárságnak, a Szekeres László Alapítványnak, a Bethlen Gábor Alapnak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadónak, Életjel Kiadónak, zEtna Kiadónak, Grafoprodukt nyomdának.

A Tantárgyháló versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az eredményekhez!

Az eredmények itt olvashatók: http://tantargyhalo.net/a-20182019-tantargyhalo-verseny-dontojenek-eredmenyei/

Ugyanitt megtekinthetők a díjnyertes munkák és a döntőről készült fényképek.

Kitűzés a Pinteresten

Megosztom