A Magyarra Hangolva dalszöveg fordító verseny döntőjének eredményei
2018. június 8-án, pénteken a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban került sor a Vajdasági Módszertani Központ szervezésében az idei, első alkalommal meghirdetett Magyarra Hangolva dalszöveg fordító verseny döntőjére. A 2018 márciusában meghirdetett felhívásnak kiváló visszhangja volt: összesen 81 angol nyelvű, könnyűzenei dal magyar fordítása érkezett be hozzánk szerte Vajdaságból, azaz 23 helységből: Ada, Bajsa, Hajdújárás, Hódegyháza, Kupuszina, Magyarcsernye, Magyarkanizsa, Moravica, Nagybecskerek, Nagykikinda Oromhegyes, Óbecse, Péterréve, Szabadka, Szaján, Szenttamás, Telecska, Tiszaszentmiklós, Topolya, Tóthfalu, Törökfalu, Ürményháza, Zenta, Zentagunaras. A döntőbe jutásért 110 általános iskolás, felső tagozatos tanuló versenyzett, közülük 38 diákot és 23 tanárt láttunk vendégül a döntőn.
A versenyre egy szabadon választott dal fordításával lehetett jelentkezni, a zárórendezvényen pedig 3 megadott dalszöveg-részlet közül kellett egyet magyarra fordítani 60 perc alatt. A versenybizottság (Bicskei Gabriella magyartanár, Lukács Tibor és Szálas Tímea angoltanárok) az eredeti dal tartalmának, hangulatának minél pontosabb megragadását, a frappáns, kreatív megfogalmazást, a rímek és a ritmus visszaadását értékelte. A beküldött és a döntőn elvégezett fordításokról hamarosan egy szakmai értékelést is közlünk, amely várhatóan segíti majd az idegennyelvről anyanyelvre fordító tanulók munkáját.
A döntő résztvevői oklevelet, a Magyarra Hangolva logójával ellátott kitűzőt kaptak, valamint könyvjutalomban részesültek, míg a helyezést elérő és különdíjban részesülő versenyzőket az előzőek mellett pénzjutalom is megillette.
Köszönettel tartozunk a verseny támogatójának, a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának, és a könyvjutalmakat biztosító Forum Könyvkiadónak, Életjel Kiadónak, zEtna Kiadónak.
A Magyarra Hangolva versenyzőinek és mentortanáraiknak köszönjük a részvételt és gratulálunk az elért eredményekért!
I. DÍJ
Knežević Nikoletta. Cseh Károly Általános Iskola, Ada. Mentor: Csehpál Szilvia
II. DÍJ
Bakos Rudolf. Csáki Lajos Általános Iskola, Topolya. Mentorok: Harkai Anita, Nagy Majlát Ágota
III. DÍJ
Weiss Astrid. Majsai Úti Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Szántó Zsófia
KÜLÖNDÍJ
Csuri Nikol, Szőke Noémi. Kizur István Általános Iskola, Szabadka. Mentor: Dimitrijević Viktória
Molnár Dávid. József Attila Általános Iskola, Kupuszina. Mentor: Szilágyev-Pilin Andrea
Novák Martin. Fejős Klára Általános Iskola, Nagykikinda. Mentor: Momić Violetta
Ónody Timur. Cseh Károly Általános Iskola, Ada. Mentor: Csehpál Szilvia